Mindennap szembesülök azzal, hogy egyre több szülő azt gondolja, akkor jó szülő, ha mindent ráhagy a gyermekére. A családokat sok esetben a 3 éves gyermek irányítja vagy legyen az 8, 12 mindegy milyen életkorról beszélünk. Azt látom, hogy sok szülő elkezdett félni a saját gyermekétől. A túl konzervatív, poroszos szigorú nevelésből, hirtelen átváltottunk egy mindent megengedő, korlátokat nem használó üzemmódba vagyis átestünk a ló túloldalára. De hogyan is van ez? Kié a felelősség, hogy milyen felnőttek lesznek a gyermekekből? A szülőé vagy a gyermeké?

A gyermek azért van itt, mert tapasztalni szeretne. Szeretné megtapasztalni saját nagyszerűségét. Itt jön a lényeg, ha nincsenek határok, akkor hogyan tapasztaljon? Hogyan próbálgassa képességeit, hiszen mindent lehet neki. Nem tud tapasztalatot szerezni, empátiában, konfliktuskezelésben, együttműködésben és még sorolhatnám. A gyerekek érzelmi intelligenciája egyre alacsonyabb ami ennek is köszönhető. Ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy az EQ sokkal fontosabb, mint az IQ a sikeres felnőtti léthez.

A gyermek igényli a határokat és ezzel nem azt szeretném mondani, hogy térjünk vissza a hatalmi neveléshez, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy segítsük a gyermekeket saját maguk megélésében. Ezt másként nem lehet megtenni csak úgy, ha állítunk kereteket, szabályokat, miközben hagyjuk, hogy a kereteken belül tapasztalhassanak. Hagyjuk elesni és felállni, hagyjuk neki teret megélni dolgokat, hogy megtapasztalja mi a jó és mi nem. A világ poláris, ezért meg kell tapasztalja a polaritást. Ha mindig az van amit szeretne, akkor nem tanul meg célokat kitűzni, célokért tenni. Neked szülőnek pedig az a célod, hogy sikeres felnőtté váljon vagy nem? Azzal, ha kereteket adsz, nem leszel rossz szülő.