Amikor a szülő nem szól gyermekéhez, leveszi róla a figyelmet, nem biztosítja a kapcsolódást és úgy tekint gyermekére, mintha ott sem lenne, ez a szeretet megvonás! Sajnos néhány családban még midig megtalálható ez a fajta fegyelmezési eszköz. Elég egy fél óra is ahhoz, hogy a gyermek ezt örökkévalóságként élje át. Ezt a fél órát ő úgy éli át, hogy most már örökre elvesztette azt, akit legjobban szeret. Ezt a fél órát félelemben, bizonytalanságban éli át, úgy érzi mindent elveszített. Számára ez olyan, mintha nem létezne, mert a csend számára ezt jelenti. Ő nem tud a felnőtt fejével gondolkodni, neki nincsenek módszerei arra hogyan lehet ezt átvészelni, ő képtelen még az időt érzékelni, nem úgy, mint a felnőtt.

Mikor a szülő csendbe burkolózik, mert büntetni akar, a gyermekben stressz keletkezik, a kortizol szint emelkedik és ez a folyamat nyomot hagy, traumaként rögzül. Ezek a gyermekkori traumák később megmutatkoznak és rögzülnek a viselkedésében. Azoknál a gyermekeknél akiknél ezt a fajta büntetési formát használják, megjelenik a bizalomvesztés, sérül az énkép, az önbizalmuk meginog és máris belekerültek abba a csapdába, hogy elhiszik magukról, hogy nem elég jók, hogy meg kell felelni másoknak, mert csak akkor szerethetők. Ezek a traumák nemcsak gyermekkorát kísérik végig, hanem felnőttkorukban is jelen vannak. Ők lesznek azok a felnőttek, akik nem mondanak nemet, akik nem mernek kiállni önmagukért, nem hiszik el magukról, hogy képesek bármit is megvalósítani, kisebbrendűségi érzés van jelen a mindennapjaiban embertársaikkal szemben.

Valóban olyan rosszat tett az a gyermek, hogy így büntessük? Mi lehet az a nagyon nagy bűn amiért ezzel bünteti a szülő a gyermekét? Valóban így akarjuk a családi értéket átadni, ilyen mintát szeretnénk gyermekünknek adni?

Miért hozom itt elő a családi mintát, mert valószínűleg azok a szülők, akik ezt a fajta fegyelmezési eszközt részesítik előnybe és ettől várják a megoldást gyermekük változásában, azok szintén ezt kapták gyermekkorukban. Mert ők is ilyen nevelésben részesültek, hiszen csak azt tudjuk tovább adni, amit önmagunk is megtapasztaltunk. Ha eszedbe jut gyerekként mit éltél át, azokban a percekben, mikor csenddel büntettek és még ma is összeszorul a gyomrod, akkor már tudod, nem ez a jó út.

Ha tudatosan figyelsz arra, milyen érzések jönnek elő benned ezekre az emlékekre, akkor tudod mit változtass. Máris látni fogod milyen pici kis vétség az, amit gyermeked elkövetett. Az helyett, hogy csenddel bünteted inkább beszélj hozzá, mutass neki mintát, hogy a konfliktusok, problémák megoldása beszéddel lehetséges. Sokkal többet tehetsz ezzel, többet profitálhatsz ebből és boldogabb, bátrabb gyermeket nevelhetsz így.