Mozgás szerepe a tanulásban

A gyermeknél mikor megszületik még nincs meg a kapcsolat az idegsejtek között az agyban, ez majd csak később alakul ki a mozgással, ami segíti megtervezni az agyat vagyis az idegpályák kiépülését. Mozgással alakulnak az idegsejtek között a szinapszisok így az ingerület átadása gyorsabbá válik, ami megalapozza a későbbi tanulási folyamatot. A megfelelő mozgás mennyisége segíti az ép idegrendszer fejlődését, ami segíti a későbbi tanulási folyamatot.

„Vekerdy hivatkozik egy nemrég lezárul göttingeni kutatásra, mely tudományosan is megerősítette azt, ami a hétköznapi megfigyelésekből is jól látható, vagyis hogy a gyermekek kórosan keveset mozognak (Vekerdy, 2010). Ennek következtében nem épülnek ki megfelelően az idegpályák, ezáltal a jól formált, tagolt beszéd sem, mely az önálló gondolkodás kialakulásának a feltétele. Tehát a tét sokkal több annál, mintsem hogy az ügyetlen, csetlő-botló gyermeknek hogyan lesz jó jegye testnevelésből, a tét az autonóm, kritikai gondolkodás alapjainak lefektetése.”

Gyerekek alapvető igénye a mozgás, ezért nekünk számukra megfelelő időt és teret kell biztosítani a mozgásuk kielégítéséhez, ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink szociálisan, érzelmileg és értelmileg is megfelelően fejlődjenek. Nagyon fontos a nagymozgás, keresztmozgás, finommotorika fejlesztése, de ez mellé nélkülözhetetlen a játék öröme, népijátékok, körjátékok, labdajátékok mind segítik a gyermek egészséges személyiségének és intellektusának fejlődését.