Amikor felismerések születnek

A mentor folyamat végére értünk. Csodálatos édesanyával közösen haladtunk gyermeke és önmaga felé. Folyamatos változások, felismerések érkeztek hozzá és hozzám. Ebben a folyamatban az édesanya végtelenül nyitottként, befogadóként és elfogadóként volt jelen, amit egy támogató édesapa és egy bölcs gyermek segített, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljenek önmagukhoz.  Nagyon nagy hála és szeretet van most bennem és végtelen boldogság, mert édesanyaként érti és érzi a lényegét a szülői létnek, ahova ez a pici , de annál nagyobb lélekkel rendelkező gyermek vezetett minket.

„Miért kerestem meg Mariannt?

Kisfiam rendszeresen ellentmondott, dacolt, neki nem tetsző helyzetben erőszakosan kezdett viselkedni. A család, iskola gyermekpszichológust javasolt! Viselkedését nem tudtam elfogadni, ideges és frusztrált voltam miatta. Nehéz ezt körül írni, de valahogy nem éreztem magamhoz közel, mint régen, távolodtunk egymástól. Marianna segített visszatalálnom az anyai utamra, megtudtam, hogy a negativ érzések honnan erednek, ( belőlem), hogy mi okozza. Kiderült, hogy ez összefüggésben van a fiam viselkedésével, és hogy nem is esett olyan messze az alma a fájától…Segített rávilágítani, hogy a fiam úgy jó és tökéletes ahogy van, nem kell hogy megfeleljünk másoknak.

Nem születünk szülőnek, és nem vagyok tökéletes anya, de a fiamnak nem egy” tökéleteset” hajszoló anyára van szüksége csak rám. Úgy ahogy vagyok amilyen vagyok Köszönöm Anett”